masszázs
wlink
árverés
tapéta

Hasznos


Amit a cédrusról érdemes tudni:


Egy cédrus ötszázötven évig él. Tűlevélkéinek milliói állandóan, éjjel-nappal antennaként veszik és gyűjtik magukba a fényes energiát, annak teljes spektrumát. Amíg él, az égbolton a cédrus fölött az összes égitest átvonul. Ezek visszaverik hozzá a fényes energiát... Sőt, a cédrus egyetlen parányi részecskéjében - az ember számára jótékony formában - több energia van jelen, mint a Földön az összes ember alkotta energetikai berendezésben együttvéve.

A cédrus az emberből kiáradó energiát a világűrön keresztül fogadja magába, védi azt, és amikor szükség van rá, átadja. Átadja, amikor a világűrben, vagyis az emberben, s mindabban, ami a Földön él és no, nincs belőle elég... Rendkívül ritkán, ám mégis akadnak olyan cédrusok is, melyek az összegyűjtött energiát ugyan fogadják, ám nem adják azt vissza. Ezek ötszáz év eltelte után zengeni kezdenek. Így, lágy haranghoz hasonló hangon jelzik az embereknek, tudtukra adják, hogy készek az áldozathozatalra, vágják ki őket, hogy az általuk összegyűjtött energia felhasználásra kerüljön a Földön. Harang hangján zengve-bongva szól a cédrus az emberhez, kéri őt... Három évig kéri... Zeng szakadatlanul, ha élő ember nem érinti meg. Majd három év múltán a cédrus elveszíti lehetőségét, hogy visszaadja az embernek a világűrből felhalmozott energiát. Ekkor ezt az energiát saját magában kezdi elégetni. Ez a kínokkal járó égési-haldoklási folyamat huszonhét évig tart...
 
Mit takar az általános svéd masszázs?

Az egész testre kiterjedő masszázskezelést általános masszázsnak nevezzük. Ez általános, frissítő jellegű, inkább felületes hatása van. A kezeléshez szükséges feltételeket biztosítani kell. Éhgyomorra és teli gyomorra nem célszerű elvégezni a kezelést. A masszázskezelés előtt igen jó hatású lehet egy meleg fürdőkezelés, ami hozzájárul az izomzat ellazításához. Az általános masszázs kezelés alkalmával a test teljes területét meghatározott fogásokkal és sorrendben dolgozzuk át. A kezelés időtartalma kb. 45- 50 perc. A kezelés javasolt: ideges fáradtság, izomfáradtság, gyengeség esetén, azonban ilyen esetekben a kezelés rövid változatát, a 20-30 perces változatot végezhetjük. Akár naponta is elvégezhető a kezelés. A test egész izomzatát érintő masszázskezelés a betegnek is fárasztó lehet, ezért inkább kétnaponta végzünk teljes masszázst. Azoknál az egyéneknél, akik nem szoktak hozzá a masszázskezeléshez, az első kezelés után izomlázhoz hasonló érzés jelentkezhet. Erre előre figyelmeztetni kell a pácienst.


A kezelés sorrendjének összeállítása a kezelő feladata. Egy a lényeg, hogy a páciens gyakori mozgatását kerüljük el. Kell találni olyan módszert, amellyel az összes testrészt logikai sorrendben meg tudjuk kezelni. Legalkalmasabb kezelés az alsó végtagon kezdeni. A páciens levetkőzve, a hátára fekszik, kezei lazán a est mellett. Nagyméretű törölközővel, vagy lepedővel betakarjuk, csupán az a testrész lesz szabadon, amelyet kezeljük. A szívtől a legtávolabbi ponton, a jobb alsó végtagon kezdjük a kezelést, majd következik a bal láb, utána a has, karok kezelése. Ezután változat a testhelyzetén, megfordul, hasra fekszik és folytatható a masszázs a lábak, majd far és hátkezeléssel. Ebben a változatban a paciens csak egyszer fordul, tehát nem kell sokszor helyzetet változtatni, ezzel a munkát félbeszakítani. A masszázst soha ne végezzük nagy erőkifejtés mellett, ne csupán kézzel dolgozzunk, hanem az egész felsőtestünkkel segítsük a fogásainkat. Egészen laza csuklóval alkalmazott fogások kellemesebb érzetet keltenek, és a kezelő sem fárad el. A legfontosabb azonban az izmok pontos ismerete, lefutása. Anatómiai tudás nélkül nem masszírozhat a masszőr. Részmasszázs, vagy több rész masszázs. A körülírt területen, vagy egyes testtájékon jelentkező betegségek célzott kezelése részkezes, melyet az orvos utasítására végez a masszőr. A kezelés időtartalma 20-30 perc.

 
A klasszikus masszázs gyógyászati javallatai:

- Reumás betegségek: a javallatok legfontosabb és legszélesebb területét képezik. E betegségnél fellépő fajdalom és a szöveti elváltozások jól befolyásolhatók masszírozással. Sok esetben a masszázs hatására alábbhagy a fajdalom. A nagy ízületek artrózisánál gyakran csak a masszírozással érünk el hosszabb távú fájdalomcsillapítást. Herbert Krauss szerint a "lágyrész reumatizmus" leghatékonyabb gyógymódja a masszírozás. Egészen célzottan képes hatni a patogenetikai folyamatokra.
 
- Neurológiai betegségek: az indikációk közül a perifériás bénulás kezelése kiemelhető. A masszázs érintett izomzat atrófiájának és az egészséges oldal kontraktúrájának, feszességének megelőzésében segít. Centrális bénulás esetében a masszírozás hatása csekély. Azonban az érintett végtag kirázásával a spasztikus izmok lazulhatnak, ezzel a mozgásterápia könnyebben elvégezhető.
 
- Poszttraumás és posztoperatív kórképek: a végtagok sérüléseinél, vagy mozgás szervrendszerében végzett műtétek után az időben elkezdett, óvatosan végzett masszírozás jelentősen lecsökkentheti a gyógyulás időtartalmát. Vérömlenyek, zúzódások kezelése is csökkenti a panaszokat. Kötések, gipszrögzítések utáni masszírozás hatására javul a vérátáramlás, az atrofizált szövetek regenerálódnak.
 
- Belgyógyászati betegségek: szívbetegségek esetén a masszírozás hatására élénkülő perifériás keringés tehermentesíti a szívet. Hipertónia esetén a görcsösen feszült izomrészek fellazításával a mechanikai inger hatására kitágulnak perifériás artériák, így csökken a vérnyomás, és az általa kivágott egyéb panasz (fejfájás, szédülés stb.). Az indikáció között megemlíthető a pszichovegetatív szindróma, mert a masszázs a neurovegetatív idegrendszer is kedvezően befolyásolja.
 
A masszázs javallatai, ellenjavallatai.

A masszázs indikáció (javallatai):
 
  • Elsősorban az izomzat erejének , anyagcseréjének, rugalmasságának fokozására;
  • Mozgásszervi betegségek kezelésére;
  • Degeneratív elváltozások kezelésére, melynél izomzat erejét növelni kell;
  • Fájdalmas myalgiák kezelésére;
  • Vérkeringési zavarokban.
     
Az indikáció többsége mozgásszervi megbetegedések kezeléseire irányul, de, traumatológiai, neurológiai betegségek esetén is jó hatással alkalmazható.
 
A masszázs kontraindikációi (ellenjavallatai):
 
  • A gyógymasszőrnek tudnia kell, hogy mely esetekben nem alkalmazhatja a masszázst. A legfontosabb szabály, hogy lázas beteget nem szabad masszírozni;
  • Nem kezelünk legyengült, leromlott egészségi állapotú beteget;
  • Tilos minden fertőző betegség esetén;
  • Nem masszírozzunk, ha a bőrön elváltozás, borbetegség van;
  • Tüdő, mellhártya heveny megbetegedéseiben, TBC fertőzésben lévő beteget;
  • A menstruáció és terhesség alatt a deréktáj masszírozása tilos;
  • Nem masszírozzuk a vérzékenységben szenvedő beteget (leukémia, haemophilia, scorbut);
  • Tilos a masszázs minden olyan betegségnél, mely heveny panaszokkal, fajdalommal, vérzéssel, duzzanattal jár.
  •  
A masszőrnek körültekintőnek kell lennie, szem előtt tartani az orvosi utasításokat, és mindenekelőtt azt a szabályt, hogy ne árts! "Primum nil nocere!"


Remélem, ez a rövid leírás felkeltette figyelmét és érdeklődését a gyógyítás iránt. Minden, ami a gyógyítás mellet szól, megtalálhatja a központunkban.
 

Tudta-e hogy...

Nagylábujj felfelé kunkorodik: elvágyódásra utal. Mivel a korona csakra zárt, valószínűleg saját belső világot teremtett és oda vágyódik.